Orvos válaszol
-
nyelési probléma, gyomorégés
Tisztelt Doktor úr!
19 éves vagyok, és tizenéves korom elejétől küzdök gyomorégéssel. Kísérleteztem azzal, hogy bizonyos ételeket kerülök, de hiába. Eleinte csak a klasszikus gyomorégés kínzott és az is csak este. Az utóbbi hónapokban viszont már étkezés közben is jelentkezik: olyan, mintha nem tudnám rendesen lenyelni az ételt, és ehhez pluszban maró érzés társul. Van, hogy ilyenkor iszok, és bár a víz érezhetően lejut a gyomromba, továbbra is érzem, hogy a falat még a nyelőcsövemben tartózkodik. Fogmosás közben gyakran "visszahányok" egy kis mennyiséget az elfogyasztott ételből, bár öklendezés nélkül. Inkább olyan, mintha a legutóbb lenyelt étel csak úgy visszafolyna. A legijesztőbb az volt, hogy tegnap este, egy kisebb mennyiségű "étel" csakúgy visszajött; nem hánytam, egyszerűen csak olyan volt, mintha "felfele" nyeltem volna, mindez álló helyzetben...
Jelenleg is épp azon vagyok, hogy sűrű nyelések közepette véglegesen a gyomromba juttassam az ebédemet, amit már egy órája megettem, de már egy kis ásítás is újabb liftezést okoz a nyelőcsövemben.
Mi okozza a tüneteimet? Mit tegyek? Ha orvoshoz kell mennem, hova forduljak, milyen szakorvoshoz menjek? Milyen vizsgálatokra számíthatok? Nem lehet valahogy kikerülni az orvoshoz mászkálást, létezik valamilyen házi praktika a tüneteim megszüntetésére?
Válaszát előre is nagyon köszönöm!
Tisztelettel: DominikaOrvos válasz:
Panasza mindenképp további kivizsgálást igényel, mert leírása alapján az étel megreked a nyelőcsövében. Ez két esetben fordulhat elő, nyelőcső-motilitászavarban, illetve nyelőcső-diverticulum fennállásakor. Mindkét esetben gyomortükrözés, illetve nyeletéses röntgen-vizsgálat szükséges elsőként, majd a lelet függvényében további vizsgálatok, illetve terápia.
Dr. Plósz János 2012. május 17. -
collitis
Tisztelt Doktor Úr!
Segítségét, ill. tanácsát szeretném kérni. Fiam 35 éves, ezelőtt 20 évvel stressz miatt alakult ki collitis betegsége.
Mai napig fennáll, diétázik /semmi zsíros , fűszeres, cukros/. Élettársa természetgyógyász, ápolja.
Most 12 kg súlyveszteség, napi 5-6 széklet,vérzés,depresszió. Napokig max 20 percre tud utcára menni, annyira gyenge.
Van-e mód és mi a tünetmentességre. Steroid gyógyszert nem hajlandó szedni. /Tükrözésen évekkel ezelőtt volt/
Kérném segítségét, mint édesanya majdnem tehetetlen vagyok, mert szerintük a diétával megoldják.
Köszönettel KnéOrvos válasz:
Sajnos a colitis ulcerosa jelenleg nem gyógyítható, csak kezelhető. Leírása alapján épp egy fellángolás zajlik, melyet csak diétával igen nehéz és lassú kezelni, szükség lenne gyógyszeres terápiára, illetve a hosszas fennállás miatt rendszeres vastagbélrák-szűrésre.
Dr. Plósz János 2012. május 15. -
betegség
Tisztelt Doktor Úr !
Az lenne a problémám, hogy több mint egy éve elkaptam egy igen erős hányós-hamenéses vírust. Mivel ezelőtt kb 10 éve hánytam utoljára így ettől a gyomrom teljesen kikészült . Ebben az időben hízó kúrán voltam és , hogy ne fogyjak le a harmadik naptól folytattam a gyomorsav termelő gyógyszerem szedését, hogy az étvágyam minél gyorsabban visszatérjen ! Még a család többi tagja pár napon belül helyre jött a vírus után, én a mai napig nem tudtam helyre jönni. Gyötör az étvágytalanság, a puffadás, gyomorszáj körüli szúró fájdalmam és nagyon nagy mennyiségben gyomor savas vagyok ami kimarta az egész nyelőcsövem . Használok folyamatosan salvus vizet, protonpumpa gátló savlekötőt és egyszerűen semmi nem használ. A gondom az hogy vérvételen, hasi ultrahangon, nem találtak semmit, így gyomortükrözést végezne a háziorvosom, de ettől a betegségtől úgy be van szűkülve a nyelőcsövem, hogy sokszor a saját nyálam lenyelése is nehéz. Ezen kívül a legapróbb gyógyszereket sem tudom lenyelni egyben, mert egyből beindul az öklendező reflex, így a gyomortükrözésre egyszerűen fizikailag képtelen vagyok! Az lenne a kérdésem, hogy a Doktor Úr mit javasolna összességében a problémámra ?! Válaszát előre is nagyon köszönöm . Üdvözlettel : TamásOrvos válasz:
Fertőző gyomor-bélhurutot követően gyakran előfordul, hogy funkcionális bélbetegség, irritabilis bél szindróma marad vissza. Javaslom, egyen gyakran, rendszeresen, nyugodtan, egyszerre keveset, használjon pre- és probiotikumokat, kerülje a levegőnyelést és mozogjon rendszeresen (a stressz megfelelő feldolgozására illetve a bélmotilitás fenntartására). Érdemes gyógyszerszünetben H. pylori kilégzési tesztet csináltatni, pozitivitás esetén eradikációs kúrát kezdeni. Emellett lisztérzékenység vizsgálata is érdemes lenne. Addig is gyógyszeresen megpróbálható a Gaviscon oldat eseti használata valamint az Iberogast cseppek.
Dr. Plósz János 2012. május 3. -
reflux
Tisztelt Doktor Úr!
Nem egészen 5 éves kisfiamnál 2011 novemberében jelentkeztek hányásos problémák: éjszaka-hajnalban gyomorfájásra ébred, többnyire székelési inger jelentkezik, majd hányni kezd, többször egymás után (3-6 alkalom). Ilyenkor étel nem, vagy alig jön, inkább csak kellemetlen savas szagú habos "víz". Ez kb. 10 naponta ismétlődött eleinte. Az első kivizsgálásunkra januárban került sor. Ekkor napi 2x1/4 Cerucal tablettát kaptunk. Másfél hónap tünetmentesség után a hányások újra jelentkeztek, méghozzá sűrűbben. Újabb kivizsgálás: EEG, szemfenék, MR szerencsére minden negatív, majd a gasztroszkópia nagyon sok gyomorsavat, rekeszizomsérvet és idült gyulladást mutatott ki. Ekkor, április elején, kaptunk Noacidot. Bár a gyógyszereket pontosan szedtük, a diétát betartjuk, a múlt héten 3x jelentkeztek a hányások: hétfőn, szerdán és pénteken. Ekkor önkényesen elhagytuk a Cerucált, a Noacidot pedig este veszi be a kisfiam a gasztroenterológusunk javaslatára. Táplálékallergiát nem sikerült kimutatni. Igyekszünk odafigyelni, hogy este ne egyen sokat és a vacsora és a lefekvés között legalább másfél-két óra teljen el. Szeretném hallani az Ön véleményét is: normális-e mindez, mennyi ideig húzódhat el, tényleg bele kell-e törődnünk, hogy most már nem lesz egy nyugodt éjszakánk, mert soha nem tudhatjuk, mikor lesz rosszul.Orvos válasz:
Véleményem szerint nincs még meg a végleges diagnózisunk. Javaslom, nagy gyermek-gasztroenterológiai centrumban a további vizsgálatokat, mert refluxnak illetve rekeszsérvnek sem kellene ilyen tüneteket okoznia.
Dr. Plósz János 2012. május 3. -
T.Doktor Úr!
Pár hónapja állandóan felpuffadok bármit eszek. Pár napja állandó savanyú ízt érzek a számban. Száraznak, érdesnek érzem a nyelvem pedig fokozottabb a nyáltermelésem. A gyomrom és nyelőcsövem nem érzem hogy égne. Az ügyeleten felírták a Pantacid Flux 40mg-os gyógyszert. Három napja szedem és nem múlik a savanyú íz a számból. Mit tegyek? Utólagosan megjegyzem:nem rég voltam hasi ultrahangon mert enyhe fájdalmat érzek a jobb borda ív alatt, de nem találtak problémát a májnál és epénél se a vesémnél. Reflux betegségem lehet?
Válaszát előre is köszönöm!
Orvos válasz:
Az étkezés utáni puffadás két fő ok miatt jelentkezhet. A gyakoribb a fokozott levegőnyelés evés, ivás, beszéd során. Ez felhasi puffadással, korai teltségérzéssel jár, valamint fokozott böfögéssel. Ellene csak a levegőnyelés tudatos kerülésével lehet (lassú evés-ivás-beszéd, az üres nyelések kerülése). A másik esetben a gyakori, kis étkezések, pre- és probiotikumok kúraszerű használata, rendszeres testmozgás, emésztést segítő szerek (Mezym Forte) használata segíthet. A savanyú szájíz lehet reflux következménye, erre a Pantacid megfelelő, esetleg motilitás-serkentő szerrel (Domperidon EP) kiegészíthető.
Dr. Plósz János 2012. április 23. -
égö érzés a szegycsontál
Jó napot !! már hetek óta égő érzést érzek a szegycsontom mögött és egészen a gégéig feljut ez az égő érzés naponta többször tapasztalom! mi lehet ez??
köszönöm a választOrvos válasz:
Panaszai reflux betegségre utalhatnak. Javaslom, próbáljon meg gyakran, egyszerre keveset étkezni, étkezés után legalább 1 óráig nem vízszintes testhelyzetbe kerülni, ágyban a fejvéget megemelni, a szénsavas italokat kerülni. Érdemes megpróbálni a vény nélkül kapható savcsökkentőket is (Controloc Control). Ha panaszai 1-2 hét alatt nem szűnnek, mindenképpen keresse fel háziorvosát.
Dr. Plósz János 2012. április 23. -
gyomorégés 1 éve
Tisztelt Doktor Úr!
1 éve van gyomorégésem. Sokféle gyógyszert kipróbáltam már: Quamatel, Rennie, Controloc, Apo-Famotidin, Pafenon, Iberogast, most épp Pariet-t szedek (5 hónapja folyamatosan napi 1-szer 20mg-osat). Jártam akupunktúrára, próbáltam gyógyteákat, Salvus és más lúgosító vizet, kisebb étkzéseket vezettem be, a fekhely fejrészét megemeltem, de sajnos semmi nem segít. A gyógyszerek is csak minimális enyhítést nyújtanak. Kb 9 hónapja csináltak gyomortükrözést, mely során epés refluxot állapítottak meg. Mintát nem vettek, mert von Willebrand miatt gyógyszerre lett volna szükségem. A gyomortükrözést viszont gyorsan el kellett végezni, mert nagyon fájt a gyomrom és lázam is volt. A láz és fájdalom szerencsére azóta nem ismétlődött meg. Sokszor van probléma az emésztésemmel is, a reggeli kőként nehezedik a gyomromban akár órákkal később is (de van olyan hogy még este is). Étvágyam egy éve emiatt egyáltalán nincs. Főként a nyelőcsőben érzem a kínzó égő érzést. Remélem tud nekem tanácsot adni, mert az újabb és újabb gyógyszerek felírása nem segít egyáltalán. Előre is köszönöm válaszát!
Tisztelettel,
AnnaOrvos válasz:
A gyógyszerek hatástalansága és a panaszok inkább motilitási zavarra utalnak, nem savas problémára. Ezért véleményem szerint inkább Domperidon EP tabletta 3x10mg használata valamint a gyakori, rendszeres, kis étkezések illetve a rendszeres intenzív testmozgás segíthet.
Dr. Plósz János 2012. április 23. -
Nyelési nehézség
Tisztelt Doktor Úr!
2008 óta nyelési nehézségeim vannak, egyik napról a másikra alakult ki. 2009-10-re fokozatosan kellett elhagynom a szilárd ételeket, egyre lassabban ettem, már semmi nem ment le fájdalom nélkül, így azóta Nutridrink tápszeren, és pépes, átszűrt főzelékeken élek. 180 centi vagyok és 60 kilóra fogytam a régi 76-ról. Sok orvosnál jártam, végeztek folyadékos nyelőcsőröntgent, gyomortükrözést 3-szor, és hasi Uh-t, de nem találtak szervi okot. A 4 éves alig evés miatt a gyomrom is kikészült, gyakran görcsöl, háborog, rángatózik, és az utóbbi időben egyre gyakoribb a nyelőcsőben, mellkasban és lapockába kisugárzó fájdalom, erre éjjel is fel szoktam riadni.
Erosiv gastritist, gyomorhurutot, refluxot diagnosztizáltak.Sajnos mivel szilárdat nem tudok nyelni, így gyógyszereket sem tudok, csak Salvus-vizet és folyékony savkötőt, de ez nem segít, a nyelés még semmitől nem javult.
A fogaim rossz állapotban vannak, noha mosom, és nem dohányzom. Állandóan be vagyok rekedve, mindig váladék képződik a torkomban, mintha náthás lennék.
Állítólag ezek is a reflux tünetei. El vagyok keseredve, mert jelenleg sehol sem látom a kiutat, hogy valaha újra normálisan tudjak enni, mint régen. 34 évesen nem akarok ebbe beletörődni.
Mit tud javasolni a leírtak alapján?
Milyen vizsgálat jelenthet még esélyt? MR, CT segíthet?
A gyakori rosszullétek miatt dolgozni sem tudok.
Várom válaszát!
Tisztelettel:V. J.Orvos válasz:
Panaszai miatt mindenképp funkcionális vizsgálatokat javasolnék, a 24 órás pH-mérés igazolhatja a savas refluxot, a nyelőcső-manometria pedig a nyelészavar típusát igazolhatja. A CT és az MR csak szervi eltérést igazolhat, de ez jó eséllyel látszana a gyomortükrözés során is.
Dr. Plósz János 2012. április 23. -
Puffadás a gyomorszájnál
T. Doktor úr !
Kb.10 éve volt egy gyomortükrözésem, ahol refluxot állapítottak meg nyelőcsőgyulladással. Controlocot, majd Quamatelt szedtem 1-2 évig, aztán maradt a Rennie. A tünetek elmúltak.
6-7 éve sajnos csokoládéfüggő lettem és az elmúlt hónapig bezáróan igen nagy mennyiségben ettem (napi 30-50 dkg-ot fogyasztottam és kb.20 kilót szedtem fel). Érdekes módon sima Rennie-vel (esténként 3db) nem volt gondom ezzel a csoki mennyiséggel. A múlt hónapban viszont zsírmájat állapítottak meg ultrahang vizsgálat során és emiatt elhatároztam, hogy leszokom a csokoládéról.
A gondom az, hogy amióta leálltam róla, minden étkezés után puffadást és tompa fájdalmat érzek a gyomorszájamnál, csak nagyon nehezen marad alább (általában 4-6 Rennie segít minden étkezés után = felbüfögtet és elnyomja a fájdalmat).
Én eddig úgy tudtam,hogy a csokoládé inkább rontja a refluxot. Lehetséges, hogy mivel a kalória kimaradása miatt szépen csökken a haskörfogatom (zsigeri zsír csökken?), emiatt érzem a puffadást??
Ön mit tanácsol?
Előre is nagyon köszönöm a válaszát!Orvos válasz:
A csokoládé, illetve a magasabb hasűri nyomás valóban fokozza a refluxot. A panaszokat véleményem szerint inkább a csokoládé-evés helyett megjelenő fokozott levegőnyelés okozza, ez távozik a Rennie provokálta böfögéssel. Javaslom, kerülje tudatosan a levegőnyelést (lassú, nyugodt evés-ivás, beszéd, az üres nyelések kerülése).
Dr. Plósz János 2012. április 23. -
T. Doktor úr
3 éve vannak gyomorpanaszaim, 2011 gastr. eredménye fundusmirigy hyperplasia, duodenitis chorina, aspecifica min. grad. 2010-ben sigma polyp miatt sig. resetcio történt, szövettan-adenoma tubulovillosum. 20mg Rabyprexet szedek, de étkezés után újból puffadok ,sós szájíz érzetem van, székletem most is csak hashajtóval van, lenmag útifűmag puffaszt, nem vált be. Kérdésem lecseréljem-e a Rabyprexet, puffadásra mit szedjek, esetleg pro és prebiot. szedjek-e, hashajtónak mit javasol, salvus gyógyvizek sósságuk miatt a gyomromat bántják. Köszönettel, Judit
Orvos válasz:
A puffadást fokozott levegőnyelés (evés-ivás, beszéd közben) illetve emésztési zavar okozhatja. Javaslom, kerülje tudatosan a levegőnyelést (lassú megfontolt evés, ivás, beszéd), egyen gyakran, egyszerre keveset, fogyasszon pre- és probiotikumokat, valamint mozogjon gyakran, intenzíven. A székletrendezéshez is ez a legjobb megoldás: bő folyadék- és rostbevitel, valamint sok mozgás (ha bármelyik elmarad, nem lesz eredményes).
Dr. Plósz János 2012. április 16. -
Gyomorégés Conroloc-tól?
Tisztelt Doktor Úr!
33 éves vagyok. Pár hónapja reggelente hurutosan köhögök ezért elmentem a tüdőgondozóba ahol légzésfunkció és allergiavizsgálatot végeztek. Légzésfunkcióm jó lett, allergiavizsgálat eredménye szerint füvek, fák, lágyszárúak, parlagfű és más növényekre is allergiás vagyok, ezt eddig is tudtam, gyerekkorom óta.
A doktornő szerint valószínűleg reflux okozza a reggeli köhögést, kaptam Controloc-ot, napi 2x1et kell szednem. Egy hét szedés után a köhögésem nem javult, viszont nagyon elkezdett égni a gyomrom, szinte egész nap ég. A gyógyszer szedése előtt azt sem tudtam hogy mi az a gyomorégés. Most abbahagytam a szedést hátha elmúlik. Mi lehet ennek az oka? Hogyhogy a gyógyszertől minden rosszabb lett?
Köszönöm a segítségét,
Tisztelettel,
AnnaOrvos válasz:
Sajnos minden gyógyszernek a hatás mellett mellékhatása is van, leírása alapján Önnél ez jelent meg. Jellemző refluxos panasz nélkül komoly nyelőcsövön kívüli tünet nehezen elképzelhető, így érdemes lenne egyéb okokat keresni a háttérben (porallergia, fül-orr-gégészeti eltérés). Ha mégis refluxos eredet igazolódna, más hatóanyaggal lehet próbálkozni (rabeprazol, esomeprazol).
Dr. Plósz János 2012. április 10. -
hasi panasz
Tisztelt Doktor Úr!
2-3 havonta éjszaka erős fájdalmat érzek, inkább gyomorszáji tájékon. Ez kb. fél éve kezdődött, akkor a délutáni órákban jelentkezett, alig tudtam beszélni, szinte egy szó se jött ki a torkomból, nem tudtam kiegyenesedni, és kicsit mellkasba átsugárzott. Akkor bementünk a kórházba, csináltak EKG-t, vettek vért, de semmit nem találtak, minden rendben volt. Bő egy óra után csillapodott a fájdalmam, és saját felelősségre hazamentem. Ez megismétlődött kb.2 hónappal később, csak akkor éjszaka, viszont akkor nem volt ennyire erős a fájdalom, csak éreztem hogy ez megint az az érzés lesz, és hajnaltól egészen reggelig fájt, és ahogy jött el is múlt. Ez megtörtént tegnap este is, hajnal 5kor, és csak reggelre múlt el.1 hónapja voltam megint vérvételen minden eredményem jó volt, Ön szerint ez mi lehet?
Köszönettel! AndreaOrvos válasz:
Panaszát okozhatja reflux-betegség, nyelőcső-motilitászavar is. Javaslom, tartson otthon savcsökkentő illetve bevonó szereket (Gaviscon vagy Venter). Főként ezen utóbbiak, fogyasztásuk után azonnal hatnak, így ha panaszát pl. a Gaviscon oldat azonnal szünteti, akkor tényleg savval összefüggő probléma lehet és gasztroenterológiai szakrendelést érdemes felkeresni.
Dr. Plósz János 2012. április 3. -
éjszakai szenvedések
Tisztelt Doktor Úr!
Pár éve hátfájdalmak miatt (néha azóta is van) kerültem gasztroenterológiára. Az elvégzett endoszkópos vizsgálat egy nagyon kis sérvet mutatott ki, de azt mondták ne foglalkozzak vele, bár semmi refluxra utaló tünetem nem volt, az orvos azt mondta, hogy néma reflux és Omeprazolt irt fel. Azóta volt újabb két gasztroszkópiám, a helyzet változatlan, de mostanában néha előfordul, hogy van enyhe gy.száji fájdalmam. Kaptam lansoprazolt, Pantolocot, domperidont, de semmi nem használ. A Savisconra allergiás vagyok. Kb. 10 napja napközben nincs különösebb problémám , de este lefekvés után borzasztóan fáj a torkom, mintha szöges drótot húzgálnának rajta, ülve alszom , semmi olyat nem eszem ami indokolná ezt az elviselhetetlen fájdalmat.
Kérem segítsen!
Köszönettel.Orvos válasz:
Tekintettel a panaszok viszonylag rövid idejű fennállására, fül-orr-gégészeti vizsgálatot javasolnék. Ha ez negatív vagy savas jellegű eltérésekre utaló jelet észlelnek, akkor érdemes dupla dózisú savcsökkentő terápiát kezdeni (min. 3 hónapig).
Dr. Plósz János 2012. április 2. -
Nyelőcső, és gyomorégés!
Tisztelt Doktor Úr!
30 éves nő vagyok a problémám hetek óta tartó nyelőcső, és gyomorégés. Sajnos van gyomorsavam is. Szedtem a refluxon tablettát de nem igazán segít. Emiatt még aludni is nehezen tudok mert elviselhetetlen ez az égő érzés.Tanácsát szeretném kérni mit tudna ajánlani.Válaszát előre is köszönöm.
AndreaOrvos válasz:
Javaslom, cserélje le a Refluxon tablettát más hatóanyagú savcsökkentőre (Pantoprazol vagy Esomeprazol), ezekből használjon napi 2x40mg-ot. Esetileg azonnal segíthet a Gaviscon oldat használata.
Dr. Plósz János 2012. március 30. -
Reflux és ibs
Tisztelt Doktor Úr!
2011 augusztusában volt egy gyomortükrözésem, ahol epés refluxot állapítottak meg, a gyomrom falát irritálta, begyullasztotta, melyet elég erős fájdalmak kísértek. Azelőtt Ibs-t is megállapítottak nálam. Ismét elkezdett fájni a gyomrom, sűrű böfögés, szúró, görcsölő fájdalom a gyomromban, gyakori bélgázosság. A háziorvosom esomeprazolt írt fel, mert a régebbi gyógyszereim hatástalanok voltak, de ez sem tűnik elégnek. Így megpróbáltam dicetelt 3*1 szedni, és mellette napi 1 tabletta esomeprazolt. De még így sem vagyok tünetmentes, így is van, h. görcsöl a hasam, szúr a gyomrom, és erős savam van. De nem állandó jelleggel. Vannak jobb napok, van, hogy 1 hétig nem fáj... Ezért azt szeretném kérdezni, hogy a két gyógyszer együttes alkalmazása nem zárja ki egymást? problémát okozhat így? és mi lehetnek a fájdalmak okai?
Köszönettel: EdinaOrvos válasz:
Leírása alapján panaszát inkább az IBS okozza. A két gyógyszer szedése nem zárja ki egymást, nem okoz problémát. A gyakori böfögés, illetve korai teltségérzés hátterében nagyon gyakran a fokozott levegőnyelés (evés, ivás, beszéd közben) áll. Erre érdemes odafigyelni (gyakori, kis, nyugodt étkezések, lassú beszéd, folyadékfogyasztás), üres nyelések kerülése. A rendszeres testmozgás illetve pre- és probiotikumok kúraszerű használata is segíthet a panaszok megoldásában.
Dr. Plósz János 2012. március 30.


